Felkapták a vizet az olasz egyetemi tanárok bérük befagyasztása
hallatán, ezért döntöttek: tüntetésképpen éjszaka vizsgáztatnak.
Tiltakozásuk igazából senkit sem hatott meg, a hallgatók örülnek
neki a nagy hőség miatt, fennakadást pedig senkinek sem okoztak
vele. Bírálatot azonban kaptak: a tanárok fizetése helyett inkább a
frissdiplomások bérét emeljék.
Fogalmam sincs, hogy mennyit kereshet egy olasz egyetem
oktatója, de szívesen elhívnám, hogy oktasson egy szemesztert
Magyarországon. Míg nagyképűen dacolnak, hogy nem lesz
fizetésemelés, addig itthon egy-egy egyetemen a körülmények is
siralmasak, nemhogy a bérek. Emelésre pedig végkép nem számíthatnak
az oktatók. Az olaszok még nagyobb pofára ejtése lenne azonban,
hogy tanítsanak valamelyik magyarországi általános iskolában, vagy
középiskolában, majd hó végén gondolkodjanak el, amikor megkapták
tanári bérüket. Azt hiszem, hamar észbe kapnának. Ez pedig, hogy
kiszúrnak a világgal, és jól megmutatják milyen kemények, majd
elkezdenek éjjel vizsgáztatni, hát elég komolytalan. Persze a
diákok többsége is röhög, így legalább nem a rekkenő hőségben,
izzadságban úszva kell vizsgázniuk. Ugyanakkor ki is borulhattak
volna, főleg azok aki, hajnali fél ötkor kerülnek sorra a szóbeli
vizsgán. A kérdést pedig teljesen jogosan tehetnék fel, kérdőre
vonva vele oktatóikat: miért rajtuk csattan az ostor? Mert ezt az
egészet tulajdonképpen senki sem veszi komolyan, a fizetésüket
továbbra sem fogják emelni, hiszen valószínűleg volt oka a
döntésnek.
A legszimpatikusabb bírálatot a római egyetem rektora
fogalmazta meg, aki egyáltalán nem támogatja az általa folklórnak
nevezett akciót. Úgy gondolja, hogy az ilyesfajta hiszti helyett,
inkább azon kellene elgondolkodniuk az oktatóknak, hogy az övék
helyett a pályakezdők fizetését kellene emelni. És mennyivel szebb
ez a gondolat, akár terjeszteni is lehetne. Bár az is
elgondolkodtató, hogy egy jól kereső rektornak nyilván nem esik
nehezére ilyen szép szavakat formálni, miután a zsebe tele van. A
gondolatot viszont átültetném itthonra is, sőt kicsit javítanék
rajta: lefaragnám a rektorok fizetését, majd befagyasztanám, és
emelném a pályakezdők fizetését. És szerintem ezért a magyar
hallgatók is simán sztrájkolnának, mondjuk azzal, hogy csak éjjel
hajlandóak vizsgázni.